Főol

Ekcéma a tenyéren.


Lábfejekcéma lábfej ekcéma


Tenyérekcéma

Öngyógyítással szabadultam meg, a tenyérekcéma okozta bőrbetegségtől!

Amennyiben sikerül másokon segítenem, a következő leírással, akkor már megérte feltennem az Internetre!

tenyérekcéma tenyér ekcéma

Bal kezem tenyerének közepén kezdődött a tenyér ekcéma, és elterjedt a teljes tenyér felületére. Elindult a hüvelyk újamra is, ott nem keményedett meg, de a bőröm kivörösödött és viszketett.
Később a jobb tenyerem közepén is megjelent a tenyér ekcéma, de szerencsémre ott, nem terjedt tovább.
A kemény bőrréteg, rendszeresen megrepedezett, és annyira viszketett, hogy nem győztem vakarni, de ekkor, kisebb bőrfelületek le is jöttek, majd újra képződtek a kemény bőrfelületek.

Úgy nézett ki a tenyerem, mind akinek a lapát, ásó, kapa, stb. kerti szerszámokkal történő munkálatok után, megkeményedik a bőre, és még váladékozik is.

Napi rendszerességgel végzek fizikai munkát, melyhez a kezeimet állandóan használni kell, így, minden szerszám megfordul a kezemben, melyek bőrkeményedést okozhatnak, és okoztak is a múltban, de ez idáig el is múltak.

Előfordulnak olyan munkafolyamatok is, melyek összekoszolják kezeimet, és nagyhatású tisztítószereket is használnom kell a lemosáshoz, mert a szappanok nem viszik le, az oda lerakódott koszt.

Megfigyeléseim szerint, ahol a kemény bőrréteg megrepedt, ott fehérszínű folyadék jelent meg, és amerre elfolyt, arra terjedt tovább a tenyérekcéma, és vele együtt a bőrkeményedés is.

A tenyereimet rendszeresen kentem, az általam ismert kézkrémekkel, kenőcsökkel, és rendszeresen használtam kesztyűt, (védőkesztyű, cérnakesztyű).
Kipróbáltam, de hatásos eredményt nem értem el:
- Mások által ajánlott kenőcsöket
- Gyógynövénykivonatokat forgalmazók által ajánlott kenőcsöket.
- Aleovera kenőcsöt, Őstengeri sót, stb.

 


 

Elindultam a bőrgyógyászatra, mese nincs alapon, ide szakember kell!

Első alkalom:
Egy orvosnő fogadott, és olyan kenőcsöt írt fel, melyet úgy kevertek ki a patikában.
Elkezdtem a kezelést, meg is örültem, hogy látszólagos gyógyulás indult el, de egy hét elteltével be kellett látnom, hogy semmi eredmény, hiába kenegetem nincs javulás.

Egy hónap elteltével, indulás vissza a bőrgyógyászatra!

Második alkalom:
Egy férfi orvos fogadott, nézegette nagyítóval is.

Korlap szerinti betegségem:
Státusz: MK. Tenyéren erythaema rhagadok.
Diagnózis: 13090 Ekzema man. 1. u.
Therapia: Cr. Elocom-Carbamid-Acid. Lact.-ung.Hydrophil non ion /20-3-2- ad 50 gr/.

Végül kijelentette, ez tenyérekcéma, mellyel együtt kell élnem, de ír fel patikában kikeverendő kenőcsöt, és ezzel kenegessem a tenyeremet, mely enyhíti a keményedést, de nem szünteti meg, az ekcémát.
Ja, és megemlítette, ha elfogy a kenőcs, a jövőben nem kell visszamennem, ezt a receptet a körzeti orvosom is felírhatja.

Ez volt ám hab a tortán, azaz a végső elkeseredésem.
Mért rajtam kellett kijönni és pont a tenyeremen ennek a fránya ekcémának, mellyel együtt is kell élnem.

Fort az agyvizem, gyűjtöttem az információkat, nem igaz, hogy csak kézfej amputációval tüntethető el véglegesen. Már - már szégyelltem mások előtt, nehogy észrevegyék, mert nagyívben elkerülnek, még azt gondolják leprám van.

 


 

Elkeseredésemben, elkezdtem a tenyérekcémás tenyereim öngyógyítását!

Mindegy minden alapon, mindent kipróbálok, vesztenivalóm nincs, ha már az orvos szerint sem múlik el, és ezzel együtt kell élnem!

A tenyerem ekcémája miatt, szabadidőmben Interneteztem és Tévéztem.
A TV-ben tudományos műsorokat néztem, ugyanis, ezek nagyon lekötnek.

Ekkor jött a fordulat.
Az egyik tudományos TV-műsornak, csak a végét sikerült megtekintenem, mely nagyon megfogott.
Azonnal végigböngésztem a műsorajánlatokat, hogy mikor ismétlik, és beállítottam a DVD-t, hogyha elfeledkeznék, legalább felvételről megnézhessem.

A műsor témája, MÉHEK ÉS A MÉZ szerepe a gyógyításban.
Amiket ott láttam, ajánlanám az Orvosoknak is, nézzék meg.
Olyan betegségeket gyógyítottak meg, köztük fekélyes sebeket is, melyekkel az orvosi kezelések semmit sem tudtak tenni. (PL.: Műtét utáni sebek nem gyógyultak be, lábfej fekélyek nem gyógyultak, már - már amputáltak a fertőzés megállítása végett, és bemutatták, hogy ezen betegségekből is ki lehet gyógyulni rövid időn belül.)

A műsort végignéztem, igaz az én tenyérekcémámmal kapcsolatban nem láttam semmit, de az ott látottakból kiindulva, megkezdtem a tesztelést.

Kísérlet első fázisában, bal tenyerem közepéről, egy 10Ft-os területen, levakartam a kemény bőrréteget, és ráöntöttem annyi mézet, hogy az adott területet befedje.
Pár másodperc elteltével, olyan érzetem volt, hogy a méz csípi, vagy enyhén marja a tenyerem, de nem nyúltam hozzá, hagytam hagy dolgozzon.
Eltelt körülbelül 40 másodperc, mikor a csípős érzet átváltott viszketésre, de annyira viszketett, hogy alig bírtam ki, már - már legszívesebben kivakartam volna, de nem nyúltam hozzá, hagytam hagy dolgozzon.
Pár perc elteltével megszűntek a kellemetlen érzetek (csípés, viszketés).
Közeledett az esti lefekvés, és a kérdés, mit csináljak, hogy az ágyat ne kenjem össze mézzel.
Sebkötöző gézt tettem a teljes tenyér területre, majd sebtapasszal rögzítettem, hogy el ne mozduljon, és próbáltam úgy elaludni, hogy a tenyerem felfelé nézzen.

Másnap reggel szappanos kézmosás, és ismételten bekentem mézzel a kezelendő területet, letapasztottam gézzel, majd kesztyűt húztam, hogy nyugodtan tudjak dolgozni.

Délután a munka végeztével, levettem a gézt is, és alaposan háromszor egymás után házi szappannal megmostam a kezeimet, és hagytam egy órát szabadon, mert a levegőn jobban gyógyulnak a sebek is.
Ekkor már, szemmel is látható volt a javulás. Egy óra elteltével ismét bekentem a kísérleti területet, de mivel nem csináltam piszkos munkát, gézt nem tettem rá.

Következő nap, a kísérleti területen, megjelent az új és fertőzésmentes bőrfelület.

A kezdeti kísérletek sikerén felbuzdúlva, elkezdtem a bal kezem tenyerén levakarni kisebb fájdalmak és vérzés közepette, a még meglévő bőrkeményedéseket, természetesen, ahol már nagyon fájt, ott nem vakartam tovább, hagytam, azaz elhalasztottam legközelebbre.

Folytattam a mézes kezelést, és két hét elteltével teljes gyógyulás történt.
Ezek után, elkezdtem a jobb kezem tenyerén is alkalmazni az öngyógyítást.

A mézes terápia kezelésnek köszönhetően, egy hónap elteltével, eltűnt mindkét tenyeremről a tenyérekcéma.
Nem maradt bőrkeményedés, bőrrepedezés.
Bárki megnézheti a tenyeremet, meg nem mondja, hogy ezek a tenyerek valaha is tenyérekcémában szenvedtek.

A tenyérekcémából történő kigyógyulásom óta (2005-től), tenyerem tünetmentes.
Kesztyű nélkül is dolgozhatok, és mindenféle kézmosószert használhatok.

Bátran állíthatom, hogy ez a mézes terápia, nem csak időszakos vagy eseti kezelésnek felelt meg, hanem végleges gyógyuláshoz vezetett.

 


 

 

Ha neked is van valamilyen fránya betegséged, melytől nem tudsz megszabadulni, tedd fel az INTERNETRE, vagy hosszú - hosszú idő elteltével megtaláltad a gyógymódot, akkor azt oszd meg másokkal is, azaz segíts, hogy meggyógyuljanak.

Lehetőleg fotóval is illusztráld az adott témádat, így mások is könnyedén beazonosíthatják az adott betegség megjelenési formáját!
Ezek ismeretében, biztosabb tippet adhatnak a gyógyulásra, vagy éppen Ők használhatják fel gyógyulásukra az ott látottakat, illetve leírást.

Nem készítettél még weblapot?
Ebben is segítek!
Egyszerűen megteheted, azaz kitanulhatod, csak ezen oldal tetején, azaz a bal felső sarokban látható NÉMETJUHÁSZ kutya fotójára kell kattintani.

 

 

------------------------------------- sebestyenjani@freemail.hu -------------------------------------

 

 

 

 

 

 

url(Nincs-hatterkep.xxx)